Mint a Játéknap és Vásár egyik támogatójaként a Ria Virágstúdió is részt vett a rendezvényen. a mikulás játéknap főleg a gyerekeknek szólt, de szép számmal akadtak felnőtt látogatók is, melyek közül sikerült jó párnak felhívni a figyelmét a jelenlétünkre.Reméljük örömüket lelik a karácsonyi díszekben
A céggel illetve a tulajdonosával fennálló jó kapcsolatnak köszönhetően, egy komplett megrendelést kaptunk belső tér dekorációjára, amit minden kedves olvasó megtekinthet maga is ha ellátogat http://selyemlezer.hu/ a temető oldalában lévő szépségfarmra.
Talán a legnehezebb
dolog ha az embernek saját magáról kell írnia. Megprobál tárgyilagos lenni,
vigyázva arra nehogy az öndícséret vagy látszólagos álszerénység csapdájába
essen. Sok mindent máshogy csináltam volna az életben.Jópár hibát elkövettem és
még fogok is.Ezzel tisztában vagyok.Azzal is hogy mi az amit így 32 éves fejjel
tudok és mi az amit még csinálnom kellene.Soha sem egyszerű.
Minden
évben megfrissülő oldalunkon egy teljesen új, számunkra legalább is újszerü
kategoria került. Mostantól mi is beállunk a blogolók táborába, reméljük
olvasóink megelégedésére fog szolgálni.
A döntés oka igen egyszerű. Munbkáink kategória alatt felsorolt
készítmények túlnyomó többsége főleg esküvői dekorációkra korlátozódik.Ezen
szeretnénk most változtatni és minél szélesebb spektrumban bemutatni a Ria
Virágstúdió tevékenységét a BLOG segítségével.Ide kerül minden
egyéb készítmény, különböző felkérések, lakásdekorációk, bemutatók,
kiállítások, versenyek alkalmával készült munkák. Ezzel kapcsolatos személyes
élményeinket, észrevételünket is közöljük, remélve hogy ezzel nem untatjuk a
kedves olvasókat. Persze akit ez a rész nem köt le nyugodtan ugorjon a
képekhez, a leglényegesebbről igy sem marad le
Újabb örömteli
pillanathoz, mérföldkőhöz, önigazoláshoz vagy kinek hogyan tetszik, de
mindenképpen újabb szakaszához érkezett a Ria Virágstúdió névadója,
frontembere, Ria.Édesanyámról nehéz nem elfogultan írnom, hiszen nap mint nap
együtt dolgozunk, tervezünk, hangzatosan külföldiül fogalmazva sokat
brainstorming-ozunk.
Naponta látom
milyen elszántan, szinte megszállottan, de mégis gyermeki odaadással hajszolja
az újabb sikereket, eredményeket, hogy bebizonyítsa magának és másoknak, igenis
képes arra hogy újra és újra megújúljon, tanuljon.
Tapasztalataink szerint minden magára valamit is adó cég figyelmet fordít környezetére, legyen szó a cég helyi képviseletének külső vagy belső kialakításáról. Akár parkosítás, vagy belső irodák, konferenciatermek dekorációjáról van szó, vagy élővirág, zöld növényzet, tartós készítmények is lehetnek a kitűzött célok. Tapasztalataink szerint egyre több cég fordít figyelmet saját környezetének nívósabb kínálására, ami mind az ott dolgozók,mind a kuncsaftok kellemesebb időtöltését, komfortját növeli, ezáltal a cégről alkotott első benyomások is sokkal kedvezőbbek. A részletekben van a lényeg-szokták mondani, ebben az esetben ez hatványozottan igaz.
Az alábbi fotósorozatok több különálló cég megrendeléseit mutatják be, különböző stílusok keverednek ízléstől, megrendeléstől függően.Reméljük mások is követik ezt a példát, ahol inkább a minőség a mérvadó és nem a mennyiség.
A Ria Virágstúdió szolgáltatásai közé tartozik, a különböző irodák, üzlethelyiségek, tárgyaló, és konferenciatermek általános díszítése.Igényeit felmérjük, és személyre szabottan megvalósítjuk, kezdve az egészen egyszerű és a jóval bonyolultabb elképzelésekig. Ennél a megrendelésnél is hozzá kellett igazítanunk egy fiatal céltudatos üzletasszony elvárásait,igényeit a kivitelezett munkákhoz.
Az elkészített munkák, minden nap jobb kedvre derítik az ott dolgozókat.
Sóstó egy másik igen közismert, és méltán közkedvelt szórakozási lehetőségei közé sorolhatjuk a Krúdy Vigadót .Számtalan esküvőnek ,konferenciának,bálnak adott otthont ez a patináns épület, amelynek felújitása is nagyon szépre sikeredett.Nagyon hangulatos a minden évben megszervezett karácsonyi mulatság és vásár, mely kiváló alkalmat nyújt arra, hogy képző és iparművészek bemutassák portékájukat.A sokak által oly jól ismert Anna Bál is itt kerül megrendezésre minden évben.